Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Adatvédelmi tájékozatónkat ITT találja.
Menü

Miért népszerűek a Huawei okostelefon modellek?

A Huawei céget 1987-ben alapították Kínában, mely egy multinacionális hálózati és telekommunikációs eszközökkel és szolgáltatásokkal foglalkozó óriásvállalat, mely mára a világ legsikeresebb képviselő lett a piacon, megelőzve a Sony Xperia, Cisco, vagy Nokia cégeket is. 

A Huawei globális hálózata a távközlési iparág több évtizedes tapasztalatára épül, mely elkötelezett, hogy a legújabb technológiai innovációkat tudja nyújtani felhasználóinak szerte a világban. Mivel a Huawei célja az, hogy a lehető legtöbb emberhez tudja eljuttatni eszközeit, emiatt a Huawei okostelefon modellek között egyaránt találhatóak alacsony, közepes, illetve magas árfekvésű készülékek is.

Például az alacsonyabb árkategóriájú modellek között az Y széria modelljei annak ellenére, hogy aránylag olcsón hozzájuk lehet jutni, rendelkeznek hátoldali és előlapi kamerával is, továbbá 1 GB RAM-mal és 8 GB ROM-mal vannak ellátva, mely természetesen bővíthető microSD kártyával egészen 32 GB-ig. 

A közepes árfekvésű Huawei okostelefonok között már igen jó teljesítményű darabokat lehet kapni, mint például a Nova széria modelljei, melyek Qualcomm Snapdragon 625 típusú nyolcmagos, 2 GHz-es sebességű processzorral vannak felszerelve, melyek 3 GB RAM-mal, illetve 32 GB ROM-mal rendelkeznek, ami microSD kártyával 128 GB-it bővíthető. Az előlapi kamera felbontása 8MPx, a hátlapi kameráé pedig 12 MPx.

A magasabb, luxus kategóriájú Huawei okostelefonok közül például a Mate 9 Pro típusúak már HiSilicon Kirin 960 típusú nyolcmagos, 2.4 GHz-es processzorral működnek, melyek 6 GB RAM-mal és 128 GB ROM-mal rendelkeznek. Az előlapi kamera felbontása 8MPx, a hátlapi 20 MPx, a másodlagos hátlapi kameráé pedig 12 MPx. A maximális videó felbontás 3840 x 2160 (fps: 30), illetve dual sim kialakításnak köszönhetően egyszerre két SIM kártyát is be lehet helyezni a kényelmesebb használat érdekében.

A Huawei okostelefon modellekben az a jó, hogy egyaránt ki tudják szolgálni azokat, akik csak telefonálásra és zenehallgatásra használják mobiljukat, illetve azokat is, akiknek a minőségi videó és kép készítés a legfontosabb egy eszköz megvásárlásánál.

Tartalomhoz tartozó címkék: okostelefonok Huawei okostelefon