Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Adatvédelmi tájékozatónkat ITT találja.
Menü

Fejléc social linkek

Huawei Honor 9 mobiltelefon és amit tudnod kell róla

Hallottad már a mondást, hogy bármilyen jó is vagy, mindig van valahol egy kínai, aki úgyis mindent jobban tud nálad? Nos, valahogy így van ez az okostelefonok piacán is, hiszen hiába élesedik ki egyre inkább a verseny az elégedett vásárlókárt a prémium kategóriánál, a csúcson vitathatatlanul hódítanak a Huawei készülékek is, melyek tudását tekintve méltán kerülnek a prémiumba, az áruk azonban mégis csak a középkategóriába tartozik.

Jelen készülékünk a Huawei hat szériája közül a Honor képviselője, mégpedig 9-es sorszámmal, így teljes egészében a neve Huawei Honor 9 lett!

Engedd meg, hogy bemutassuk a csodát, amit a kínai cég mérnökei megálmodtak és 147,3 x 70,9 x 7,5 milliméteres vázba zártak, mindössze 155 gramm pille könnyű súllyal. Ilyen méret mellé 5,1 colos képernyőt kapott a telefon. A kijelző 1920 x 1080 pixeles FullHD felbontással rendelkezik, ami hála a mögötte lévő hardvernek meseszép minőséget ad. Legyen szó akár játékról, videók nézésről, vagy az általad készített fotók visszanézéséről, a Honor 9-ben nem fogsz csalódni.

Maga a készülék 64 GB belső beépített memóriával rendelkezik, ami már önmagában is elég lehetne, azonban szemben az Apple termékeivel, igény szerint tovább bővíthető, egészen 256 GB-ig. Ebből lejön még a rendszernek szükséges hely, ám így is bőven 50 GB fölötti hellyel kalkulálhatsz, ami rengeteg fotó, applikáció, játék tárolásához elegendő. Ha mellé teszel egy nagyobb kártyát, akkor pedig évekig bőven ki fog szolgálni a telefon.

A karcoktól és egyéb sérülésektől a lekerekített, erős Gorilla Glass 3 véd meg, így nem kell aggódnod, hogy egy óvatlan pillanatban kárt szenvedne a telefonod. A ház is strapabírónak tűnik, ám mint szinte minden okostelefonnak, ennek se árt, ha kap egy tokot, biztos, ami biztos alapon.

Több színben is elérhető webshopunkban a telefon, pl. a kék illetve a fekete változat. Mindkettő ugyanolyan teljesítménnyel rendelkezik, válaszd ki a neked szimpatikusabb külsőt.

No de nézzük a belsőt is, mit nyújthat a Honor 9 ebben a tekintetben?

A telefont 8 magos HiSilicon Kirin 960 processzor hajtja (4 x 2,4 illetve 4 x 1,8 Ghz), ami gondoskodik arról, hogy ne akadjon, ne fagyogasson egyáltalán a telefon. Simán, gördülékenyen fog futni, tedd bátran próbára, feszegesd nyugodtan a határait.
Ugyancsak ide tartozik, hogy a mobil 4 GB RAM-mal van ellátva, ami a mostani fejlődést nézve 1-2-3 évig minden bizonnyal elég kell számodra, hogy kényelmesen használhasd. 

Android Nougat (7.0-ás verzió) és a Huawei EMUI 5.1-es verziójával kapod a telefont, ami egy gyors, kiforrott rendszer, a legtöbb Androidos telefonban már ezeket biztos láttad, így nem kell semmi újat megszoknod, abszolút kézre esik a használata. 

Az akkumulátora 3200 mAh kapacitású, mely nem cserélhető (ezzel is stabilabb, fixebb a készülék, hisz egyel kevesebb "mozgó" alkatrész van benne). Ez lényegében annyit tesz, hogy akár egyetlen töltéssel egész napos hű társad lehet a készülék anélkül, hogy egyetlen egyszer is Powerbankhoz, vagy egyéb áramforráshoz kellene kapcsolnod. Természetesen ez normál használatra vonatkozik, ha mobilnetről játszanál, akkor sajnos ennél rövidebb rendelkezésre állási idővel vagy kénytelen számolni. Fontos azonban kiemelni, hogy ezzel a 3200 mAh kapacitással bőven a jobbak közé tartozik a Honor 9, például a Samsung Galaxy S8 egy 3000 mAh-es akksival készült.

Ahogy már megszokhattad a Huawei / Honor készülékektől, ez is Dual SIM verzióban áll rendelkezésedre, így ha 2 külön számmal használnád, akkor semmi akadálya. Ha csupán 1 SIM kártyával szeretnéd használni, akkor pedig a másik slot a memóriakártyát tudja befogadni.

Mit tud a Honor 9 kamerája?

Egy bitang jó kooperáció eredményeképp a Huawei és a Leica között egy fantasztikus kamerát kapott a Honor 9. Az előlapi kamera 8 megapixeles, amivel nagyszerű szelfiket lehet készíteni. A korábban már említett rendszernek hála mindez gyorsan megy, tehát nem maradsz le egy pillanatról sem. 
A hátlapi kamera 20 megapixellel lövi a jobbnál jobb képeket, ezzel bőven kenterbe vágva az ellenfelek készülékeinek nagyját. Fel van ezen kívül vértezve lézeres autófókusszal, illetve LED akkuval, így bármilyen helyzetben megállja a helyét. Akár 4K videókat is tudsz készíteni vele - csak a kreativitásod szab határt annak, hogy milyen fotókat, videókat kapsz lencsevégre.

Csak álmodd meg, a Honor 9 pedig segít neked a lehető legjobb módon megörökíteni a pillanatot.

Összegzés

Pár éve még alig ismerték a nevet, most pedig tessék, az élvonalban szedi a büszke és elégedett telefontulajdonosait a márka!

Összefoglalóul elmondhatjuk, hogy a Honor 9 volt 2017 egyik nagy dobása. Barátságos árával és a szuper hardverrel együtt csak ajánlani lehet ezt a telefont. Ha felső kategóriás telefont szeretnél középkategória áron, akkor ezt a telefont neked alkották meg!

Ráadásul ha most rendelsz a Mobilcorner webáruházából, nem csupán egy jó kiszolgálást, gyors kézbesítést, és még jobb kártyafüggetlen telefont kapsz – így egyetlen szolgáltatóhoz sem vagy hűségidővel láncolva, hanem a gyári tartozékokon felül még két év gyári garanciát is, ami bizony nem semmi!

Tetszett a cikk? Nyomj kérlek egy Tetszik-et. 

Kérdésed lenne? Vedd fel a kapcsolatot velünk ITT. 

Rendelni szeretnél magadnak egy Huawei Honor 9 telefont? Nézd meg kínálatunkat ide kattintva.

Tartalomhoz tartozó címkék: Huawei okostelefon